2025. március 23., vasárnap

Háló

 Ő az egyik azon három ihlet közül, ami még a karácsonyi szünetben talált rám. Ő a második.


Sokáig itt pihent az asztalomon majdnem kész állapotban. De valahogy mindig azt éreztem, hogy még hiányzik róla valami. Most azonban már azt mondhatom nektek, hogy végre elkészültem vele. Végre úgy érzem, hogy teljes egészében kész van. Már nem kívánkozik rá semmi más.

A szokásostól kissé eltér már abban is, hogy soha nem szoktam meghagyni a rácsvonalakat. Ez a rajz meg valahogy egyenesen azt kívánta, hogy hagyjam meg. És igaza is lett. Nekem nagyon tetszik így. Persze totál szabályos, nem is lehetne más. 😍 De ne aggódjatok, rajta vagyok, hogy valami olyat is alkossak, ami kissé szabálytalan. Csak kissé. És nem szimmetrikus. Ilyen az én formám, a szimmetria mindenekfelett. Most éppen egy nem szimmetrikus rajzon dolgozom.

Térjünk csak vissza erre az alkotásra! A Háló nevet adtam neki. Számomra az egész univerzumot szimbolizálja. Ha belegondolok, azt is elképzelhetjük egy hatalmas hálónak, amiben minden ott van. Vagy ez a háló lehet az, ami mindent mindennel összeköt. Mert ugyan külön állónak tűnik minden, de valójában ez nem így van. És ugyan az univerzum végtelen, ezen a képen nekem ezt a központi alakzat szimbolizálja.
Örülök, hogy végre megszülettek rajta az utolsó simítások is és végre késznek mondhatom. Tetszik. Szeretem. Nektek hogy tetszik?
Hogy mennyi sok más és egyéb gondolat forgott közben a fejemben, azt azért már nem árulhatom el. Titok. 😇😉💙

Mutatok néhány fázisfotót. Mindig nagyon izgalmas, hogy egy fehér papíron mi fog alakulni, hogy fog alakulni. Minden folyamatot szeretek benne, mert minden egyes vonással egyre jobban látom, hogy mi lesz a vége, minden egyes vonásba egyszerűen beleszeretek. 💗💗💗 Az alkotás nekem maga az Élet. 💖💖💖 Az életerő.

Még nem tanultam meg telefonnal jó fotókat készíteni, nézzétek el nekem! 😘
















 

2024. december 28., szombat

Végtelen kerék

 Megvolt közöttünk a szikra már az első… látomásra. Igen!Mikor először felbukkant a fejemben, már akkor tudtam, hogy valami nagyszerű lesz kettőnk kapcsolatából.

Ébredéskor már alig bírtam kivárni, hogy megtörténjen az első fizikai találkozás.

Izgatottan ültem le az asztalomhoz. Ritkán készítek előre vázlatot az alkotásaimról, de róla csináltam. Kicsit számolgatnom kellett, hogy kiférjen a papírra, ahová terveztem.

Majd jött a tiszta, fehér lap. Megcsináltam az alapokat, vagyis behálóztam. A papírt. ;)

Talán ez a legkönnyebb része a dolognak. Mert ami ezután jön, az már kicsit bonyolultabb. Szerkesztgetni, számolni… de ezt is szeretem.

Ahogy teltek az órák, egyre jobban megismertük egymást. Sokat beszélgettünk közben. Bizony. Én kérdeztem, ő válaszolt. Aztán ő mondott csak úgy valamit. Ő is mesélt nekem. Minden egyes óra elteltével egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Egyre jobban vártam, hogy mi lesz ebből, mi sül ki a végére. De türelmes voltam és nagyon odafigyeltem rá. Nem akartam, hogy bármi hiba is essen kettőnk munkájába, mert annak nagyon nem örültem volna.

Teltek az órák. Egyik a másik után. Egyre jobban elmerültünk egymásban. Néha annyira, hogy csak neki éltem és még az ivást, a mosdóba menést is halogattam. Pedig finom teát csináltam magamnak. De azért csak kortyolgattam azt a teát. Azokat. Olyankor kicsit visszatértem ebbe a világomba. Hisz tudjátok, ha alkotás van, akkor másik világban járunk. Én biztosan, de biztosan sok más művész is.

Bár mondhatnám, hogy ő foglalta le minden gondolatomat. De nem egészen volt így. Bizony közben kicsit el is kalandoztak a gondolataim, de csakis a jó irányba. ;) Ezek a gondolatok persze mind segítettek az alkotásban. Mire a sok órás „kapcsolatunk” aznapra befejeződött, már egészen beleszerettem.

Szerelem nélkül nincs értelme az alkotásnak. Szinte minden rajzomba beleszeretek, amikor bennük vagyok. Ha nem szeretnék beléjük, nem lennének ilyenek, nem tudnám úgy csinálni őket. Nem tudnám tiszta, őszinte szívvel és lélekkel megrajzolni, megszínezni őket. Akkor nem hajtana a vágy, hogy velük töltsem az időmet.

Eredetileg Tűzkerék lett volna a kép címe. De ez valamiért megváltozott. Nem lett rajta olyan sok tűz jellegű szín és forma, így inkább változott a cím. Ezért lett Végtelen kerék.

Egyik kedvenc formám a kerek. Ez már önmagában is végtelen. Sosincs eleje, sosincs vége. És ha jól megnézitek, akkor a 8-as szám jellemző rá. A 8-as maga a végtelen. Benne van az összes szám, egyrészt. Másrészt, elfektetve a végtelen jele. A 8-as egy tökéletes szám, a kedvenc számom. Az egyjegyűek közül mindenképpen.

Számolgattam, méregettem és természetes, hogy kifért a papírra. Másképp nem is lehetett volna. Kompromisszumot nem kötök, hogy akkor majd máshogy. Ezen a rajz sértődne meg, hiszen ő valahogy létre akart jönni, hát leszek szíves úgy megalkotni, ahogy ő felbukkant a fejemben. Persze nem láttam a legapróbb és legutolsó részletig, de a lényeget és nagy vonalakban láttam. A színekről sem volt fogalmam egészen addig, amíg a fekete vonások meg nem születtek. Amúgy pedig úgy is nagyon tetszett és ilyenkor el szoktam gondolkodni, hogy vajon tényleg jó ötlet-e kiszínezni? Mert úgy is tökéletes lett volna.

Az egyszínű körökre akartam valami mintát. De ő úgy volt vele, hogy semmit nem súgott, hogy mit szeretne. Inkább ilyen akart maradni, így hát hagytam. És nem bántam meg. Tökéletes színei vannak.

Amúgy ezt egy gyógyító képnek szántam. Aki látja, ha szüksége van rá, gyógyuljon. Hisz oly sok ember van betegen a közvetlen környezetemben is. Rokonok, barátok. Rájuk gondoltam alkotás közben. Nem kell hinni benne, de az emberek oly sok mindenben hisznek. Elmondom, hogy imádkoztam, kértem és hálát adtam a kép fölött, hangosan. És a színek mind segítik ezt a folyamatot. Benne van a föld és az ég, a Nap és az óceán. A föld és a fák. Benne van a gyógyítás és a szeretet színe. A bátorságé, barátságé. A tűzé, a szenvedélyé. A higgadtságé. És csupa harmónia az egész.

Persze mindenki azt lát bele, amit csak akar. A lényeg, hogy szívem és lelkem szeretetével, szerelmével alkottam meg. Addig semmi mást nem csináltam, amíg el nem készültem vele. Vagyis csak rá figyeltem. Csak ő volt a fókuszban. Szerettem elmerülni benne, minden vonásában. Játszott velem és folyton mosolyt csalt az arcomra. Ahogy egy-egy szakasz vagy rész végéhez értünk, egyre nőtt a szerelmem iránta.

Csuda dolgok tudnak születni egy ilyen szerelemből.

Ezeket a gondolatokat mind meg kellett írnom hozzá, mert valahogy így kívánta. Már az első napunk estéjén jöttek és nem hagytak nyugodni. Meg kellett tehát írni.

Íme, itt van az alkotás és a gondolatok hozzá!💖💖💖

Most is láthatjátok a folyamatképeket, mert így sokkal izgalmasabb nézni egy-egy alkotást, látni, hogy miből mi született.

Telefonnal fotózva nem olyan jók a képek, de egyszer majd kitalálok valami mást rájuk. 😊

Ez a teljes kép és számomra tökéletes lett. Nagy a szerelem. De ez így is van jól. 💗💗💗
Természetesen megvásárolható, ha valakinek szintén tetszik. 😉



2024. december 27., péntek

Ihlet

Ez a cikk kivételesen két oldalamon is szerepel. Ezen kívül a Lépcsőfok blogomban. 😊

Már nagyon vártam, hogy végre elérkezzen ez a karácsonyi szünet. Szünet van a munkahelyen is, így csak januárban kell menni dolgozni. Vártam, de nem az ünnep miatt. Vártam, mert tudtam, hogy lesz időm azokkal a dolgokkal foglalkozni, amikkel annyira szeretnék. Hiszen a munkával teli hétköznapokban nem nagyon van erre időm, kedvem, energiám. Estére el szoktam fáradni, ilyenkor már nem igazán veszem elő egyik olyan dolgot sem, amit úgy szeretek csinálni. Este már nem kapcsolom be a számítógépemet, hogy elővegyem az írást. Este már nem veszem elő a papírt meg a többieket, hogy rajzoljak valamit. Ezekben a munkás hétköznapokban az ihlet is kevésbé talál meg. Talán, mert érzi, nem is foglalkoznék vele úgy. Vagy csak halogatnám. Pedig, ha jön az ihlet, nem lehet halogatni. Muszáj megragadni, különben elpártol. Elmegy. Elszökik. Másnál talál menedéket, aki meghallgatja, hallgat rá és megvalósítja. Elizabeth Gilbert Big Magic című könyvében ír erről. Ő is tudja, milyen ez. És igaza is van.

Ha nem hallgatunk egy ihletre, akkor az tovább áll. És akkor majd más valaki írja meg a könyvet, amit mi akartunk és egyszer csak ott látjuk a könyvesboltok polcain a történetet, ami a mi történetünk lett volna. Vagy éppen más rajzolja meg a képet, ami mi akartunk. Vagy más szabadalmaztatja az ötletet, ami a mi fejünkből pattant ki. Pattant volna ki, ha hagyjuk.

Én már úgy vagyok az ilyen ötletekkel, hogy hagyom, hogy tovább menjen, mert nem érzem úgy, hogy én lennék az, aki meg tudná valósítani. Volt jó néhány ilyen ötletem. Jegyeztem is őket egy kis füzetben. És igen, láttam olyan találmányt a világban, ami még sok évvel ezelőtt az én fejemben is megszületett ötletként, csak éppen nem láttam, hogyan valósíthatnám meg, kihez fordulhatnék, hogy segítsen a megvalósításban. Úgyhogy elengedtem. És örömmel látom, hogy azért ezek az ötletek nem vesznek el teljesen. Valaki úgyis megvalósítja őket, és ezáltal jobb lesz a világ. Ennek tényleg örülök.

De azért maradjunk meg az én kis világomnál. Persze, hogy voltak ilyen nagy jelentőségű ötleteim, de most már csak mosolygok egyet rájuk, megköszönöm, hogy megtaláltak és tovább engedem őket. Csak azokat tartom meg, amelyeket biztosan meg tudok egymagam is valósítani. Ilyen az írás, a rajzolás leginkább nálam. A két olyan elfoglaltságom, ami hosszú évek óta velem van, kitartanak mellettem, nem hagynak cserben és amikor kell, erősebben küldik a jeleket, hogy foglalkozni kell velük. Amikor így felbukkannak, akkor olyan képeket küldenek nekem, amikből nagy vonalakban látszik is a végeredmény. Ami miatt örömmel ülök neki a „feladatnak” és csinálom.

Így volt ez napokkal ezelőtt is a rajzolással. Már az utolsó munkanapon bennem volt egy kép egy rajzról. Alig vártam, hogy másnap legyen, ami december 24. volt, hogy nekiállhassak annak a képnek. Reggel a szokásos dolgaim után neki is álltam. Megrajzoltam az alapokat. A teljes képet még nem láttam, úgyhogy még nincs kész a rajz.

Másnap hajnalban, amikor aludhatnék kicsikét tovább, mert nem kell menni sehová, megébredtem. Próbáltam még visszaaludni, de már megint valami elkezdett motoszkálni a fejemben. Újabb ihletek találtak rám. Egyszerre kettő is! Na, mondom, szépen vagyunk! De ebben az volt a jó, hogy majdnem teljesen tisztán láttam magam előtt a két képet. Nem a legeslegvégi eredményt, de a nagyját mindenképpen. Úgyhogy megint felkeltem, összeszedtem magamat és leültem az asztalomhoz rajzolni. Minél több vonalka lett a papíron, annál jobban tetszett, annál jobban vártam, hogy lássam a végeredményt. Kisebb megszakításokkal a 2. kép foglalta le a napomat.

Harmadik nap reggele. Nagyon vártam ezt a reggelt. Karácsony másnapja. Mert tudtam, hogy a 3. ihlet képét fogom megrajzolni. Hogy vártam, hogy kész legyen! Ezt az egy képet a többinél sokkal jobban láttam, sokkal több részletet láttam. Egész nap azt vártam, hogy mikor születik meg végre, látni akartam a végeredményt. És nem csalódtam. Sőt! Szerelmes lettem. Előfordul nálam az ilyen, amikor elkészül egy kép.

No, de teljesen kész képet még nem tudok róluk mutatni. Még hátra van a színezés. Ha az kész van, akkor fogom őket megmutatni.

Még sosem dolgoztam egyszerre három képen, de ezeket most muszáj volt így megrajzolni, hiszen szó szerint elkapott az ihlet, nem engedett ki a markából, így nekem engedelmeskenem kellett neki és megalkotni, papírra vinni, amit ő akart.

Ihlet, drága barátom! Mennyire jó, hogy így felbukkansz és nem hagysz nyugodni. Mert fantasztikus dolgok tudnak születni általad.

Szóval, ha bármikor ránk talál az ihlet, akkor muszáj megragadnunk. Ha látunk arra lehetőséget, hogy eleget tudunk tenni a kérésének és megalkothatjuk, amit nekünk szán, akkor ragadjuk meg és ne engedjük addig, amíg kész nem leszünk. Tudom, rengetegen hallgatnak az ihletükre, a belső hangjukra és ez igazán csodálatos. De én most azokat buzdítom, akik nem mernek hallgatni erre a belső hangra, az ő ihletükre. Soha nem lehet tudni, mi születik a kezünk alól, ha csak meg nem próbáljuk. Merni kell! Próbálni kell! Tenni kell! És ha egyszer rákapunk az ízére, akkor máskor sokkal bátrabban fogunk hallgatni a mi drága belső hangunkra. Már írtam róla. Mindig jót akar. Mindig kedves és jó szándékú, szeretetteljes. Aki nem érzi annak, az nem a szerető belső hangja, hanem valami más. Azzal nem kell foglalkozni.

Nálam belső ihletből születtek meg a könyveim, álltam neki annak idején a szappanozásnak, és életem első ilyen geometriai rajza is így született. Talán valahol ezt meg is írtam, de elmesélem újra, mert addig sosem gondoltam volna, hogy én ilyet is tudok alkotni.

14 éves voltam, intézetben laktam. Balatonkenesén. Nyolcadikos voltam. Mintha egy szerdai nap lett volna, de ez már nem biztos. Mikor vége lett a tanításnak a falusi iskolában, ahová mi is jártunk, elindultam vissza az intézetbe. Letettem a cuccomat, majd átmentem az ebédlőbe. Iskolaidőben akkor ebédelünk, amikor visszaérünk, nem az egész intézet. Szóval, megebédeltem, aztán felmentem a körletbe. Azt már nem tudom, hogy mi járt akkor a fejemben, csak azt tudom, hogy amikor felmentem, bementem a tanulószobába, leültem az én kis egyszemélyes felnyitható padomhoz, kitéptem egy négyzetrácsos füzet középső lapját és elkezdtem rajzolni. Ezt megmutatom itt nektek. Ő lett az én első csodám. Soha azelőtt nem rajzoltam ilyet, de akkor úgy beleszerettem ebbe a rajzolásba, hogy egyrészt ezt a képet kiragasztottam a falra a padom mögé, másrészt lett egy füzetem, amibe ilyeneket rajzoltam. Nem tudom, mennyi ideig tartott a rajzolás, de megcsináltam. Teljesen egyedül voltam a tanulószobában, így senki nem zavart addig, amíg el nem jött a rendes tanulóidő, vagyis a négy óra. Akkor mindenki bejött, mindenki csinálta a leckéjét, tanult. Valamikor aztán csak befejeztem a rajzot és ez az egyik legnagyobb büszkeségem. Mind a mai napig megvan ez az eredeti példány.
Ez már egy "másolat" az eredetiről. Ez itt A3-as méretben készült. 💗💗💗

Ezzel is azt akarom mondani, hogy soha nem lehet tudni, mi rejtőzik bennünk. Ezért érdemes hallgatni arra a belső hangra, az ihletre. Akkor is, ha az ihlet, a belső késztetés csak rövid ideig tart, mint nálam úgy tavaly, két éve, a pöttyözés. Amíg tart, hagyni kell, hogy kijöjjön belőlünk, ha el akar menni, akkor is hagyni kell. Nem kell minden áron ragaszkodni hozzá.

Volt néhány év, amikor nem igazán rajzoltam semmit. Aztán, mikor újra elővettem a hozzávalókat, akkor az első kérdésem az volt, hogy vajon még mindig tudok alkotni? És tudtam. Egy kis A4-es lapra rajzoltam valami egyszerűt. De az volt a lényeg, hogy nem múlt el a geometria iránti vonzalmam és tudtam rajzolni. Onnantól pedig újra és újra. Bár nem mindig talál meg az ihlet vagy éppen elmossák a hétköznapok az időt, hogy foglalkozzak vele, de minden egyes rajzom maga a csoda számomra. Mindegyiket nagyon szeretem.

Épp a minap viccelődtem egy baráttal, hogy még a nevünk is hasonló: Georgina – Geometria. Egymásnak lettünk teremtve. És éppen az fordult meg a fejemben, hogy jobban bele kellene ásnom magam a geometriába, hogy egészen másféle rajzokat is tudjak csinálni.

Ezek amúgy sem egyszerűek bizonyos értelemben, hiszen elég sokat kell hozzájuk szerkeszteni, számolgatni, hogy az szülessen a papírra, amit elképzeltem. Ki kell férnie a lapra. És nincs kompromisszum. Ebben nincs. Ami a papírra kívánkozik, ha a fene fenét eszik is, nekem azt kell megvalósítanom. Nem kényszerből, hanem csupa szeretetből. Hiszen meg akarnak születni és nekem ebben segítenem kell, hogy úgy jöjjenek a világra, ahogy szeretnének.

Legfőbb segítőimet bemutatom nektek. A papírtól kezdve a vonalzók, rotring, tűfilcek, tollak, a körző és radír társaságáig mindenki. Újonnan becsatlakozó segítőm az a lyukas szemüveg. Bizony. Alapvetően olvasószemüvegem van, de ezekhez a rajzokhoz, az aprólékos részletekhez valahogy az sem jó. És akkor, egy hirtelen ötlettől vezérelve egyik rajzolás közben úgy döntöttem, hogy felveszem rajzolni is, nem csak olvasni. És tudjátok, mi történt? Minden apró részletet tökéletesen láttam benne. Régen csudajó szemem volt, a legkisebb részletekhez sem kellett szemüveg, aztán szépen lassan jobban romlott a szemem. Az év eleji szivárványhártya-gyulladásom után meg sokat romlott a szemem. Úgyhogy rajzolásnál volt, hogy szemüveg volt rajtam és a kezemben nagyító. De így azért elég nehéz rajzolni. Akkor jött az ötlet, hogy felvegyem a gyógyszemügét (szemüge: régi magyar, általam használt szó 😀 ). Azóta rajzoláshoz, olvasáshoz, íráshoz – papíron tollal – csak ezt használom.

Barátaim! Hallgassatok a belső hangra, az ihletre, ő jó barát!

Csodás, alkotással (legyen szó bármiről) teli napokat, éveket, életet kívánok nektek! 😘😘😘



2024. november 20., szerda

Csillaguniverzum

Az elmúlt napokban életemben nagyrészt a csendé volt a főszerep. Nagyon jól megvoltunk és én nagyon szerettem ezt a csendet, ami körülvett. Volt, amikor meditáltam, volt, amikor ilyesmi jellegű zenét hallgattam. Talán ezeknek a hatása volt az, hogy egyik hajnalban, amikor még félálomban voltam, hirtelen jött néhány kép a fejembe. Arról, hogy miket kellene rajzolnom. Összesen négy kép jött. Láttam őket, persze nem teljesen a kész alkotásokat, csak nagy vonalakban.

Ezeknek a képeknek az egyike ez az én Csillaguniverzumom. Hihetetlenül jó volt ezt megrajzolni. Igaz, hogy egyik-másik csillag szerkesztésével kicsit meggyűlt a bajom, de csak egy kicsit. Mégis mindegyik megszületett.

Érdekes is volt közben, mert folyton egyre több ágú csillag akart születni, nekem pedig ki kellett találnom, hogyan tegyem őket létezővé a papíron. Nagyon létre akartak jönni. És, amint látjátok, sokféle formában születtek meg. Mindegyik itt akart ragyogni, én pedig hagytam őket, hogy kiteljesedjenek. Van köztük 4, 5, 6, 8, 10 és 12 ágú csillag. 
Mind egy külön egyéniség, mégis egy nagy egységet alkotnak. Összetartoznak. Egymás nélkül nem léteznek.

És akik segítettek a csillagok születésében, azok a körzőm, egy kis vonalzóm, a vékony rotring, a radírom, a fekete tűfilc és persze a színes filctollak. Versengtek a filcek, hogy melyikőjük kerüljön egyik vagy másik csillagra. De úgy látom, végül mind elégedettek. Mindenki a helyére került.

Láthatjátok a folyamatot, ahogy a csillagok születnek. Nagyon jó volt látni és részt venni benne, ahogy a káoszból valami csodálatos jön létre. Ahogy az összevisszaságnak látszó helyzetből minden vonás a helyére kerül, formát ölt minden csillag. Végül megalkotják a Csillaguniverzumot.

Ha lehet ilyet, akkor ezt az alkotásomat egy csillagszerető kedves ismerősömnek ajánlom. 😊


2024. november 9., szombat

Csillagaim

  


Múlt héten egy csoportban voltam két napot. Ó, nagyon jó volt. Sok érdekes, kedves, érdeklődő emberrel találkoztam és beszélgettem. Mind a két napon teljesen eltérő volt a társaság. No, de róluk nem is igazán beszélek. Csupán azért említem ezt, mert a beszélgetések közben volt valaki, akit még az alkotásaim is érdekeltek, így megmutattam neki a rajzaimat. Hát látnotok kellett volna a csodálkozását. Teljesen oda meg vissza volt a rajzaimtól. Én pedig annyira örültem ennek, annyira fellelkesített, hogy újra azt éreztem, tényleg alkotnom kell. 💗😍

Úgyhogy itthon elő is szedtem a kis mappámat, szépen megnézegettem az eddig elkészült képeimet. Aztán azokat is sorra vettem, amik piszkozatként vagy csak próbaként szerepeltek a lapokon. Találtam néhányat, amolyan piszkozatfélét, amelyek még arra vártak, hogy ne csak piszkozatok legyenek, hanem befejezett rajzok. Előszedtem hát az egyiket.

A fotók nem a legjobbak, de ez telt telefonnal.

Ez volt ez a csillagos. Mutatok róla néhány fázisfotót is. Szóval, a ceruzával rajzolt alap az már megvolt, csak a többit kellett megcsinálnom. Kicsit alakítgattam rajta, megrajzoltam a vonalakat tűfilccel, majd kiszíneztem. Először csak fekete-fehér kép körvonalazódott a fejemben, de ahogy megvolt ez, valamiért már a színek is befurakodtak a gondolataimba és végül ilyen lett. Nekem nagyon tetszik. Igaz, hogy ez csak egy egyszerűbb alkotás, de akkor is az én művem. Minden egyes vonás az enyém. Nagyon tetszik ezekkel a színekkel.😍😍😍



Imádom, ahogy alkotás közben átkerülök egy másik világba és ott teljesen elmerülök. Nem is értem, hogy hagyhattam olyan sokáig zárva ezt a kaput. De úgy tűnik, most újra megnyitottam és nyitva is akarom tartani. Mert alkotni jó, még akkor is, ha csak magamnak alkotok.

De ha bárkinek tetszik bármelyik alkotásom, meg is vásárolhatja őket.💝

2023. március 6., hétfő

Azért még csinálom...

Csak megmutatnám nektek, amiket még nem láttatok. Mindegyiket nagyon szeretem. 💖💖💖
Van, amelyik ajándékként talált gazdára és van, amelyiket megvásárolták. 💝💝
Nagyon hálás vagyok és örülök, hogy ilyeneket is készíthetek és külön öröm, hogy örömöt adhattam és adhatok ezáltal másoknak is. 💗💗💗
Köszönöm 😘😘😘

Ha bármelyik érdekel, tudjátok, hol találtok! 😀💙💚💛💜













2023. február 14., kedd

Még és még és még

Úgysem bírom ki, hogy ne írjak valamit ezekről a szépségekről. 💖
Majdnem mindegyiknek találtam valami nevet, de ezeket már csak azért sem írom meg, mert szeretném, ha mindenki saját maga érezné át ezeket a képeket. 💗

Ha bármelyiket szeretnétek vagy valami mást, akkor írjatok rám nyugodtan! 😊😍








2023. február 7., kedd

Pötyifüggőség 😉

Többen is mondták, hogy a pöttyözés, jól van, hivatalosan a pontozás, függőséget okoz. Igazuk volt. Mert tényleg nehéz leállni vele. A színek, a számtalan variálási lehetőség! És az ember csinálja, mert kíváncsi, hogy mi lesz belőle, ha nekiáll, ha választott színeket. Úgy terveim nincsenek rá, csak alakul. Most azonban csináltam több ugyanolyan mintásat is. 😊

Az egész magával ragadja az embert. Kikapcsol, ellazít, megnyugtat - bár nem vagyok ideges vagy feszült, de így is még nagyobb nyugalomba visz. 🫠

Jó látni, ahogy alakul folyamatában, majd a végeredményt. 🥰💗
Én mindet szeretem. Nekem mind tetszik. 💗💗💗






Egy kicsit bénácska is van:  





 

 

Variációk egy témára:




 






És mindnek valami ilyesmi van a hátulján: