2022. január 17., hétfő

Boszorkánykör

 

Ez az alkotásom, amilyen egyszerű, olyan szép és tökéletes számomra. Mondanom sem kell, hogy ezt is nagyon szeretem. 💗💗💗

Amikor elkezdtem rajzolni, még fogalmam sem volt, hogy mi lesz belőle. De erről már meséltem, hogy minden alkotásommal így vagyok. Megjelenik valami, lerajzolom, aztán várom, hogy jöjjön a következő ihlet hozzá. És vagy jön, vagy nem. Nos, ezzel úgy voltam, hogy megvoltak a körök, a csillagok, vagyis ennek az egésznek a rajzolt alapja. Természetesen filccel. Aztán félretettem. Nap mint nap nézegettem, hogy vajon kívánkozik-e még rá valamilyen vonal, alakzat, bármi. Nem hiszitek el, de pár hétig itt volt az asztalomon. Minden nap láttam. Minden nap néztem, hogy akar-e még valamit ez a rajz. A vége az lett, hogy nem akart. Ami a ráadás, hogy színeket sem akart. Így ez lett a végeredmény. 😍😍😍

Már az elején, amikor megvolt a nagy ötágú csillag a nagy körben, akkor született meg a címe. Ez valamiért boszorkányosra sikeredett. 😁 Ez az idei év első alkotása. Egy számomra nagyon kedves ismerősöm ihlette. Ha ezt elolvassa, tudni fogja, hogy róla van szó. Remélem. 😇

Mást nem is mondanék róla. Csak gyönyörködjetek benne és figyeljétek, hogy nektek mit mond a kép! 😊😉💖😘😘😘