2018. október 20., szombat

Az első :)

Nyolcadikos voltam és állami gondozott.
Egyik nap, mikor visszaértem az iskolából az intézetbe, megebédeltem, majd felmentem a körletbe. Valami hajtott az aprócska íróasztalom felé.
Leültem, elővettem egy négyzetrácsos füzetet és kitéptem a középső lapot. Ismerős?
Így egy jó nagy alapot kaptam. És elkezdtem rá rajzolni. Fogalmam sem volt, hogy honnan jött és mit rajzolok. Egyszerűen csak rajzoltam. Csak ment a kezem azon a papíron a vonalzóval, a ceruzával és a körzővel. Nem tudtam, mi az, amit rajzolok. Azt sem tudom, mennyi ideig tartott, de addig nem álltam fel, amíg el nem készült a rajzom.

Mikor elkészült, nagyon büszke voltam magamra és örültem annak, amit alkottam. Ki is ragasztottam a székem mögé a lambériára és egész évben ott is hagytam a rajzot.

Ezután kezdődött a rajzolás. Vettem egy A/4-es spirálfüzetet és abba rajzoltam. Vonalzóval és rotringgal, néha körzővel.
Így születtek meg az Én rajzaim aztán évek alatt. Soha nem tanította senki az ilyesmit, csak jött belülről. Némelyik nagyon egyszerű, de vannak bonyolultabbak is. De Én mindet nagyon szeretem. 😊😇

De ez volt a legelső. Mind a mai napig megvan az eredeti, de itt most azt mutatom meg, amit kirajzoltam egy A/2-es lapra. Talán nem tökéletes mása az eredetinek, de az enyém. 😊😇💓