2020. szeptember 30., szerda

Világegyetem :)

 

Ez lett a kép címe. 😊 Mindössze két nappal ezelőtt született ez a cím. 😲 Egyszer csak itt volt a fejemben. Nem gondolkodtam rajta. Ahogy magán az alkotáson sem gondolkodtam. Egyszerűen csak jött belülről. 😇🥳

Ennek a rajznak az alapja megvolt korábban és csak így hevert a mappámban. Ez azt jelenti, hogy megvolt az, ami most a négy háromszögnek néz ki, de csak a háromszög körvonalai. Megvolt középen egy kör. Megvolt a négy nyeregfelület, vagyis az a négy csúcsos képződmény. Mindössze ennyi volt meg. Aztán úgy három-négy héttel ezelőtt elővettem ezt a rajzot és azon morfondíroztam, hogy mit is alkossak belőle. 🤔🤔🤔

Nagyon lassan kezdett csak megszületni. Nem volt koncepció, nem láttam előre a képet. Minden egyes mintázat egy villanással született meg. ⚡ De a következő lépést nem tudtam. Ahogy egy minta kész lett, várnom kellett. ⏳Félretettem. Aztán egy újabb villanás és jött egy újabb minta. ⚡

A színekkel ugyanígy voltam. Nem láttam előre. Csak miután kész lett a minta, hagynom kellett időt, hogy megszülessen bennem a színe is. 🌈 Nagyon szeretem, mikor nem kell gondolkodnom valamin, hanem egyszer csak jön egy belső kép, amiben meglátom, hogy mi lesz a következő minta. Akkor már láttam a papíron is, mielőtt lerajzoltam volna. És tetszett. Tegnap este lett teljesen kész. 🥰

Előttem is lassan bontakozott ki, hogy mi is akar ezen a képen megszületni. Úgy 5-6 nappal ezelőttig még nem tudtam magam sem. Aztán akkor leesett. Hiszen ez maga a világegyetem! És ha megnézitek, meg is találjátok benne az egész világegyetemet.

Középen vannak a vizek és a levegő. És ott látszik a Föld magja is. Ezt körülöleli a nap. A zöld-barna minta szimbolizálja a földet, fákat, növényeket. A piros-narancssárga variáció a tüzet, a vulkánokat, az életet. Az éjszakai égbolt a csillagokkal (ami az a sok sárga kör) egyértelmű. A többi színes csillag pedig számomra a különböző csillagrendszereket mutatja. 

A kép A2-es méretben készült műszaki rajzlapra filccel, tollal, zselés tollal.

Nagyjából három hetet dolgoztam rajta. De mindegy egyes pillanata megérte. Imádtam csinálni. Kikapcsolt. Feltöltött. Volt, hogy nem bírtam abbahagyni, pedig késő este volt már. 💖💖💖

Nekem egyszerűnek tűnik maga a kép. Nagyon örülök, hogy megalkothattam. 😇🥰❤

Azt hiszem, jöhet a következő kép. Mert igazából ez az, amit nagyon szeretek csinálni. ❤❤❤

Gondolkodtam rajta, hogy eladom. Hogy jó volna egy kiállítás a képeimből. Aki esetleg ebben tud segíteni, annak megköszönöm. ❤

Csodás napokat mindenkinek! 😘😘😘