2021. április 12., hétfő

Minden és semmi 🥰


 

Meglepő módon ez a cím született ennek az alkotásnak már valahol a folyamat elején. 😊😇

A kép maga szimbolizálja (számomra) a külső és belső univerzumunkat a végtelen számú formájával és lehetőségével. 🌈

A külső, mint a világ annak minden megnyilvánulásával, és a belső, mint maga az ember a gondolataival, érzéseivel, lehetőségeivel és mindennel, ami benne van.

A kör maga a teljesség, az egész, az egység, a végtelen, a tökéletes.

Színekben kifejezve: a fekete a semmi, a színek hiánya. Ebben akár el is veszhet bármi, mint a fekete lyukakban és már soha nem lesz meg. Tehát akár el is veheti tőlünk azt, amire már nincs szükségünk, mint például a félelem. De lehet akár a sötét oldalunk is. Akár fel is szabadíthat. 🕳🖤

A fehér a minden. Benne van a létező összes szín. Tökéletes. Ez a bennünk élő fény. A tér. A tisztaság. A lélek. Itt minden megmutatkozik. Lehetőség van benne. 🤍

A szürke egyfajta lépcső vagy ajtó, átjáró. Átléphetünk az egyikből a másikba. Ahogy szeretnénk. 

Fény és árnyék egymás nélkül nem létezhetnek. Hiszen honnan tudnánk, hogy mi az egyik, ha nincs a másik? Ez ugyanúgy bennünk van, de mi dönthetjük el, hogy melyiket hagyjuk érvényesülni. 🌗

A világ pedig egyszerre minden és semmi. Tudom, ez kicsit mélyebb megértést kíván. ❤❤❤

Mivel mindig azt írom, ami belülről fakad, így itt sem tettem mást. A megértés meg idővel megszületik abban is, akiben még nincs ott. 💗💫🎀

A3-as méretben készült. Nagyjából 15 óra munka van benne, aminek minden pillanatát szerettem.

Szeretettel tőlem 😘💝💝💝🥳🧚‍♀️🌸