2021. június 3., csütörtök

Kavalkád 😍




 Hurrá! Végre újra ihletet kaptam a rajzoláshoz. 💝💝💝

Tudjátok, már sok-sok hete nem rajzoltam. Egyszerűen nem jött semmiféle ihlet. És ezt annyira nem szeretem. Nagyon hiányzott már a rajzolás. De nem tudok leülni úgy rajzolni, hogy semmi ihlet nem jön belülről. Meg kell várni, míg megérkezik. Mert az az igazi, ha belső sugallatból jön a rajzolás. Ezt szeretem, ez az igazi. 💗💗💗🌈

Sajnos, nem tudok olyan jó fotót készíteni a telefonommal, ami igazán szépen adja vissza a színeket, de higgyétek el, élőben igazán gyönyörűségesek. 🧚‍♀️🌈

Ezen a héten itthon vagyok betegszabin. Elkapott egy kis takonykór egy kis köhögéssel. Semmi veszélyes, csak egy kis baci. Kikúrálom magam, aztán jövő héten újra vissza a melóba. Sajnos a meló is közrejátszott abban, hogy mostanában elkerült az ihlet. Túl fárasztó a munka. Kicsit testileg is kikészít. Ezek után már nem sok kedvem van leülni rajzolni. Tudja ezt a drága jó ihlet is, talán ezért is került el. Mert tudja, ha leülök rajzolni, addig nem tudok nyugodni, amíg el nem készülök vele. 🏆

Ez az alkotásom tegnap kezdett megszületni és mára lett kész. Imádom ezt a sokféleségét és sokszínűségét. Most négyszögek akartak születni. Mindegyik mintája tetszik. Nagyon örülök annak, hogy ilyenek jönnek világra belőlem. 

Ez is A3-as méretben készült filccel és tollal.

Mondtam már, hogy megvásárolhatóak a képeim? Aki szeretné bármelyiket, csak írjon nyugodtan. Van elérhetőségem a blogon. 🙂❤

Amúgy instán is megtalálható vagyok: 1gina314 néven. 

Talán hamarosan hozok egy újabb alkotást. Legalábbis nagyon remélem.

Addig is nézelődjetek kedvetekre!

Öleléééés 🌸