2022. április 17., vasárnap

Neve nincs alkotás 🥰


 Végre! Erre a rajzomra nagyon sokat vártam. Ugyanis sehogy sem akart igazán megszületni. 🤔🤔🤔

Az alapok azok pikk-pakk megvoltak. Ezt a képet lejjebb mutatom. De azután valahogy megállt a történet. Nem jött ihlet, nem jött gondolat, hogy hogyan tovább. Több, mint egy hónapig állt a rajz. Talán még tovább is. Minden nap láttam. Itt volt előttem az asztalomon. És mégis! Néma maradt. Nem szólt egy szót sem. Volt, hogy a kezembe fogtam, hogy legalább súgjon valamit, de ő hallgatott. Nem tudom, mire várt. Különös párbeszéd ez ilyenkor. Aki alkot, az tudja, miről beszélek. 😁🤪💖

Aztán az előző hétvégén végre megszólalt! Annyira örültem neki. Bár lassan formálódott a mondani valója, de legalább megszólalt. Akkor pedig napokig dolgoztam rajta, hogy végre kész legyen.
Miért napokig? Nem olyan gyors folyamat ez. Várni kell a megnyilatkozást, majd valóra is kell váltani. És mint mondtam, lassan jöttek felszínre a közlések. 

A héten a meló miatt nem tudtam vele foglalkozni, de most, hogy megint itt a hétvége, őt is befejezhettem. Kérdeztem, hogy akar-e még valamit a tudomásomra hozni, de semmi mást nem akart. Úgyhogy késznek nyilvánítottam. 💗💗💗
Neve, címe nincs. Egyelőre. Talán nem is lesz soha. Ki tudja? 

Azért azt remélem látjátok, hogy próbálok kitörni a teljesen szabályos dolgokból? A legtöbb kis forma méregetések nélkül, csupán szemmértékre készült vonalzóval és sablonokkal. Ettől még számomra ugyanolyan fontos, szimmetrikus, egység és harmónia van benne és végül is szabályosság. 

Ez is A3-as műszaki rajzlapra készült filctollakkal. Nagy segítségemre voltak a vonalzóim, a rotringom, a radírom. ❤❤❤

Nagyon érdekes nézni is a rajzot. Ha odafigyelünk rá, akkor elég sok arcát meg tudja mutatni. Őszintén szólva, teljesen más látni papíron és egy fotón. Mindig valami újabb formát fedezek fel. Ezeket a folyamat közben észre sem lehet venni, csak amikor kész van. Néha azon gondolkodom, hogy jó lett volna korábban észrevenni a formát, akkor talán máshogy alakítottam volna. De igazából úgy tökéletes, ahogy van. És persze ő sem maradhat ki a szeretetem köréből. 💝💝💝
Hálás vagyok érte.  🌷🥰😍😍😍