2021. március 25., csütörtök

Tisztánlátás 😍

Ezt az alkotást igazán megszenvedtem. Nem tudom, hogy miért. Szinte az első pillanattól fogva, hogy nekiálltam, fájt a fejem, ami egyre csak rosszabbodott. 🤔

Pedig olyan örömmel álltam neki, hogy megint jött egy újabb ihlet. Megint körök! Az nem baj, mert a kör amúgy is a teljesség, az örök, a most, a minden. Szerintem. Szeretem a köröket. Itt pedig jó sokat rajzoltam. Megint nem volt előre tervezés. Jött az ihlet, megrajzoltam vázlatban, vajon milyen is lesz. Aztán nekiálltam. A levelek egyáltalán nem voltak benne a tervben. De ahogy jön a belső sugallat, úgy muszáj csinálni. Így születtek a levelek. És nagyon örülök nekik. Szerintem nagyon szépek lettek. 🥰💖💚💚💚

Ez most olyan mandalás lett. Vagyis egyszerűen mandala. Ilyennek akart születni. Persze, mikor nekiálltam, más gondolatok voltak a fejemben, de ahogy haladtam, úgy jött, hogy mit akarok látni az életemben, tisztán akarok látni, azt akarom, hogy jó legyen a látásom. És még nem esett le, hogy ez hova vezet. Mikor a barátnőm mondta, hogy olyan, mint egy szem, akkor állt össze a kép, hogy igen, ez az! A tisztánlátás! 🧚‍♀️🌸🤩

A vége mi lett a fejfájásnak? Meglátogattam és térdre borultam a drága ülőcsésze előtt, miután elkészültem az egész képpel. 

Sok szeretetet rajzoltam és színeztem bele, mert ezt kívánta. Bőség is van benne, mert igazából ebből indult az egész. Összefoglalva: tisztánlátás, tele szeretettel, jóléttel és jól léttel, egészséggel. 🌈🧚‍♀️💚

Fogadjátok szeretettel!

Aki szeretné ezt vagy egy hasonlót, az írjon bátran! 💫

Öleléééés 🤗🤗🤗😘

2021. március 13., szombat

Újabb körök :)


Számomra ez egy érdekes, különleges és nagyon gyönyörű alkotás. 😍 Ne
kérdezzétek, hogy miért! Fogalmam sincs. Egyszerűen csak ezt látom benne. Meg még oly sok mindent látok benne, de nem osztom meg veletek. Hagyom, hogy mindenki annak és úgy lássa, ahogy gondolja. 💝

Nem született olyan könnyen. Volt egy elképzelésem a körökről, de nem mindig alakul úgy, ahogy fejben látom. Mert persze, hogy valahogy elképzelem, de amikor megrajzolom, azért a körző egészen más képet képes mutatni. De ez így van jól. 😀😇💗

Címe nem született. Sem alkotás közben, sem előtte és még mindig nem. Lehet, hogy nem is lesz címe? Lehet. Ettől függetlenül fogadjátok ezt is szeretettel! 💝💝💝

Instán is megnézhetitek a képeimet: 1gina 314 az elérhetőségem ott.